2015. október 14., szerda

Halálom napjáig-52*

Sziasztok! Sok késéssel ugyan ,de itt a rész. Reméljük tetszeni fog! Figyelem! Ez a rész már kicsit ,,véresebbre" sikeredett! 

Harry


Hatalmas robajjal szakadt be alattunk a deszkaszerkezet. 
Végre eltűnt a szemeim elől a lángoló mennyezet. 
Az utolsó dolog, amit láttam egy szürke betonoszlop volt ,ami felém zuhan. Becsuktam a szemem. Abban a pillanatban érkezett a fájdalom.
A hátamra estem. 
Felüvöltöttem, bár a hangomat elnyelték az omlás zörejei. Hideg. Szörnyen hideg a víz. A fájdalom pedig elviselhetetlen.
De az oszlop nem rám esett. 
Először nem tudtam felkelni. Minden megtett mozdulat egy örökké tartó szenvedés volt. Oldalra fordítottam a fejem. A víz elhomályosította a látásom. 
Mégis tiszta volt a kép. 
Megláttam Louis hófehér arcát és mozdulatlan testét az oszlop alatt. 
Az a kín, minden eddigi szenvedést felülmúlt. 
A törmelék az arcába potyogott fentről. Néhány parázsdarabka sisteregve aludt ki mellette a vízben.
Megfordultam. Kiköptem a számból a vért. A füst marta a torkom, de nem tudtam köhögni. Felül kell kerekednem a fájdalmon. Oda kell jutnom hozzá. Meg akarom érinteni. Mellette akarok lenni. És ha így kell véget érnie, mellette akarok meghalni.
Louis megmozdította a kézfejét. 
Próbálta kimondani a nevem. Magánál volt. Amilyen gyorsan csak bírtam mellé kerültem. 
Hatalmas volt az oszlop. Önmagában csoda ,hogy még életben van. És ebbe a csodába kell kapaszkodnom. Ha mindezt túléltük, ki kell jutnunk innen. Együtt.
Megpróbáltam lelökni róla valahogy. Túl gyenge voltam. 
-Nem megy Louis…-nyögtem ki végül. És akkor elkezdte.
-Hah..ry..Menj..inhen. -Nem tudom, hogy a dolgok, amiket akkor mondott ,szívéből szóltak e…De nem érdekelt. Mit képzelt? Hogy tényleg képes lennék itt hagyni, csak mert sosem szeretett. Én viszont szeretem. És amiket mond, ezen nem tudnak változtatni. Már nem.
 A végére már nem is figyeltem rá. Baromságokat beszél, ezzel túlerőltetve magát ahelyett ,hogy csendben maradna. 
Körülnéztem. Az összes csővezeték ide vezetett.
-Van egy ötletem..Louis...ígérd meg hogy..kitartassz!
-Hüly..e!..Nehm.
-Ezt egy igennek vettem.- remegve keltem fel. A vezetékek sokasága felé indultam. Mikor lehajoltam egy háromszög alakú betondarabért azt hittem megöl a fájdalom. Még egyszer visszanéztem Louis felé.
-Tarts ki..-suttogtam-kiviszlek innen.-Tovább mentem. Láttam magam körül ,hogy a saját vérem színezi át a vizet.
Már majdnem a térdemig ért. Louis talán már levegőt sem kap. 
Mindent feltettem egy lapra és előre dőltem. Éppen a csővezetékeknek esve. Belekapaszkodtam egybe. Összeszorítottam a követ a kezemben és amekkorát csak bírtam rávágtam a csőre. 
Behorpadt a fém. Elvettem a kezem és újra ráütöttem. Hiába akkorák ezek a csövek itt lent mint egy kútgyűrű, a szerkezetük már rég elrohadt.
Keletkezett egy kis lék, melyből spriccelt a víz. 
A résbe nyomtam a betondarab hegyét és végigtéptem vele a csövet. Ömleni kezdett a víz. 
Arrébb léptem. Kezem már remegett. Nem engedhettem meg magamnak ,hogy elfáradjak. Berepesztettem ezt is. 
Még egy. Többre nem lesz időm. Megkapaszkodtam a csőben és ráütöttem. Kilyukadt. Felemeltem a kezem ,de a kő kiesett belőle. A derekamig ért a víz. Ha lehajolok érte talán már nem lesz erőm felkelni többé. Nem láttam hová merült. 
-Rohadt életbe!-közel voltam hogy elsírjam magam. A másik két vezetékből sugárban ömlött a víz. Hátra fordultam. Az oszlop már majdnem elsüllyedt. 
-Nem elég gyors..- Ránéztem remegő kezeimre. 
Bepréseltem ujjaimat a repedésen. Ordítottam ,ahogy szétfeszítettem a rést. A rozsdás fém a bőrömbe vágott, úgy éreztem leszakadnak az ujjaim. De sikerült. A vízsugár hátra lökött. Elestem. 
Mire felkeltem a víz már a vállaimat is ellepte. Hihetetlen gyorsasággal zúdult. Úsznom kellett. Kapkodtam a levegőt. Mégsem jutottam semmi oxigénhez.  
Mire visszaértem, már a lábam sem érte a talajt. Lemerültem.
Louis szemei be voltak csukva. résnyire nyitott szája szinte feketévé lilult. Csak a haját mozgatta a víz. Olyan volt, mint a kihűlt viaszbabák. Gyönyörű… és élettelen.
Ezerrel tengett bennem az adrenalin. Hallottam a fülemben lüktetni szívverésem ritmusát. 
Sötét van. Mellettem süllyednek a fekete parázskövek. Nehéz magamat itt lenn tartani. Megpróbálom megmozdítani az oszlopot. Nem lehet, hogy még így sem sikerül. Elszáguld mellettem egy tetőgerenda. Ki kell vinnem, vagy ránk szakad a tető.
Fogy a levegőm. Testem rángatózni kezd az oxigénhiány miatt. Lassan hallucinálni kezdek. 
Látom a képeket elsuhanni magam előtt. Louis hetedik születésnapján, mikor először puszilt meg, mikor tíz évesen fenn ugráltunk a város széli dombtetőn ,távol minden zajtól és azon nevettünk hogy a naplementében vörösnek tűnik a haja. …Ezer elfelejtett emlékkép. Végül ott áll előttem. Csak néz rám és mosolyog. Kék szemeiben csillog az élet.
 Ki kell vinnem innen. Megígértem, hogy kiviszem!
Teszek egy utolsó próbát. Tudom ,ha most nem sikerül többre nem marad erőm. 
Hátamat a falnak nyomva kapaszkodtam meg az ott futó kisebb csövekben és lábbal feszítem az oszlopot.
Megmozdul. 
Az össze levegő elfogy a tüdőmből. Erősebben nyomom. 

Sikerül. 
Egyből elkapom Louis karját. 
Tapogatózva a mennyezeten kétségbeesetten keresem a leszakadt részt. Testemet átjárja a halálfélelem. Összeszorítom a fogaim. Önkéntelenül kapok levegő után. Fájdalmasan  áramlik a tüdőmbe a víz. Minden sötétedni kezd körülöttem. Görcsösen szorítom Louis kezét.  
Végre megvan. Felszínre értünk. Megkapaszkodtam a padlóban magamhoz húzva Louis testét. Feje hátra bicsaklik. Egyből köhögni kezdek. Levegőt kell vennem.
-Louis!-kiabálom. Kimászom ,majd őt is kihúzom. Nem tudom abbahagyni a köhögést, még a fájdalom ellenére sem. A felszivárgó víz a hátsó szoba felé folyik, de a bejárat felől még tombol a tűz. Elindulok hátrafelé ,magam után vonva Louist. Ezen a részen már túlhaladt a tűz leégetve a tetőt ,de a falakkal nem tudott mit kezdeni. 
-Louis!-rogyok le mellé.-Louis!!-megrázom a vállait. Nem tudom mit tegyek. Úgy érzem nem is én irányítom a mozdulataim. De valami hajt előre. 
Elkezdem újraéleszteni. Minden mozdulat fáj. Testem remeg a hidegtől és a félelemtől. Csak kifolyó véremet érzem melegnek. 

-Egy…két..há…-végig az arcát nézem. 
Annyira hideg a teste. Túl sokáig volt lenn. Én pedig túl lassú voltam. 
Számoltam az időt. Nem tudom hány percig volt eszméletlen …mióta a felszínen vagyunk több mint két perc telhetett el. 
A pánik megtette a hatását.Mindennek elhordtam Louist. Gyűlöltem. Gyűlöltem, mert itt hagyott. 
Alig láttam valamit a könnyektől ,de képtelen voltam még feladni. 
Egy fakó reménnyel, utolsó kétségbeesésemmel ököllel csaptam a mellkasára, aztán megint és megint. 
Louis szemei felpattantak. Pupillája hatalmasra volt tágulva, azonnal az oldalára löktem. Hányni kezdett. Zihálva vette a levegőt.
Kezemet a mellkasához vezettem. Ritmustalanul ugyan..de dobogott a szíve. Vállára hajtottam a fejem és zokogni kezdtem. 
Él.
Zihálva kapkodtunk levegő után. 
Megéreztem Lou hideg ujjait a kézfejemen.
-Harry…-suttogta. Vállára nyomtam az arcomat. Sosem örültem még semminek, annyira, mint ennek az egy szónak..a jelének ,hogy Louis él. 
-Itt vagyok…-zokogtam.
-Nem..hagytál…
-Itt vagyok..
Mellettünk darabokra égett a gyár visszamaradt része is. 
-Harry…-suttogta-Nagyon…fáradt vagyok.  
-Tudom Lou.. 
-Szeretnék haza menni. 
-Én is Louis..én is..nagyon szeretnék már haza menni.
-Harry..én…
-Lou..Louis…-dobogott a szíve, szakadozva levegőt is vett. Lefeküdtem mögé. Teste lassan..nagyon lassan kezdett felmelegedni. Nem bírtam sokáig. Mosolyogva csuktam be a szemeim. Már csak a tűz ropogását hallottam majd egy éles hang törte meg a zúgást a fejemben. 
Meghallottam a szirénát. Végül minden elcsendesedett.



Louis

Sok kis dolog van az életben aminek a jelenlétét nem érezzük és csak akkor tudatosul bennünk milyen fontosak ,amikor elveszítjük őket.
Az utolsó levegővétel a vízbeugrás előtt, az utolsó szó amit elolvasunk a szünetben félve a dolgozattól , egy pillantás.Egy utolsó emlékkép. Amikor tudatosul benned, hogy mennyi mindent nem tettél meg , hogy mennyi mindent rontottál el és hogy már nem lesz talán több alkalmad kijavítani ezeket.
A percek, az órák végül az évek múlása egyre közelebb sodor mindehhez.
Mindenki tudja hogy egyszer meghal, mégis halhatatlannak hiszi magát. Ilyen az emberi természet.
Minden sötét, minden csendes.De cseppet sem békés. Megrémiszt a magány.Vajon hol lehetsz? Ha jobbra fordítom a fejem, te meglátod az arcom? Miért nem jössz közelebb? Nem értem miért nem hallom a szívverésed. Már pusztán a létezéseddel boldoggá teszel. 
Mégsem vagy itt. Nem érzékelek semmit. 
Félek Harry.
Megpróbálok utánad nyúlni.Miért nem sikerül? Meghallok valami zajt.Egészen tompa, messzi hang. Egy férfié lehet. De egyáltalán nem hasonlít a te hangodra.Ő nem te vagy.
Élesedik..Ez sziréna? Talán..

Hát élek Harry. Megmentettél engem.

A kezeimet mintha lekötözték volna. A szemeimet nem tudom kinyitni. Minden megszűnt, újra.

A szemhéjamon keresztül érzem hogy világos van. Ki akarom nyitni őket.  Először minden fehér, mintha egy reflektort nyomtak volna az arcomba. Lassan hozzászokom.
Az első amit megpillantok az Harry arca. Egészen békés.Alszik. Ajkai résnyire elnyílva.Szuszog. 
Észre se vettem, hogy a könnyek végig folynak arcomon. Csendben hálát adok Istennek, hogy élünk.Hogy Harry él.
Végig pillantok rajta. Nem látszik ki a bőre a kötésektől. Mindez az én hibám.Jobban kellett volna rá vigyáznom.Mellette kellett volna lennem.Nekem kellett volna megmentenem őt.

Nem bírom tovább tartani.A sírásból lassan könnyzápor lett. És csak nézem az arcát.
-Köszönöm..Köszönöm Harry...Annyira....boldog vagyok..
Mellkasom rángatózott.Ekkor éreztem meg hogy valami nagyon nincs rendben a hasamnál.Emelem a karom,de be van gipszelve.Az egyik vállig a másik könyékig. Csövek vezetnek ki a takaró alól. Mellettem az ÉKG pittyeg, felettem pedig az infúzió lóg.

Visszafordítom fejem. Harry mozgolódni kezd.Percekkel később egymás szemébe meredünk.
Ajkaim remegnek. Csak tátogok mint egy hal, nem jön ki hang .

-Lou? Mi a baj?-Harry halkan beszél.
-Harry!-oda akarok menni hozzá. Meg akarom ölelni. Meg akarom csókolni.A fülébe suttogni ,hogy mostantól minden rendben lesz, hogy ezek után megvédem mindentől és bocsánatot kérni azokért a dolgokért amiket akkor a fejéhez vágtam.

-Bocsánat Harry..Annyira sajnálom! Bocsánat hogy olyanokat mondtam! Sajnálom Harry!!
-Louis,semmi baj! tudom mit miért tettél. Semmi baj Louis. Én..annyira örülök ,hogy ..nem ..hogy nem haltál meg, Louis!-lassan már az ő bőrét is átáztatják a könnyek.
Egyikünk sem tudott megmozdulni.Csak egymást néztük és sírtunk. És mi még is boldogok voltunk. Tudtuk hogy mit érez a másik, hogy miért bőg mint egy kisgyerek.
-Köszönöm Harry , hogy ott maradtál velem...Annyira féltem Harry..
-Most már semmi baj..
-Már minden rendben..-mondtuk ki egyszerre.Bárgyún vigyorogtunk egymásnak. Egy szakasz ért véget akkor. Életem legsötétebb szakasza.És egy új fejezet kezdődött. Ezt mindketten tudtuk.

Nem is tudtuk hogy mit mondjunk egymásnak.Kerestük a szót,pedig tudtuk mit kellene mondani. Még se mondtuk ki. Még nem.Most nem.
-Menjünk haza együtt..-suttogtam magam elé. Nem gondoltam volna,hogy meghallja.
-Menjünk..
Még mindig azon töprengtem: Kimondjam-e azt a szót. Végül rászántam magam.

-Harry, amit akkor, a búcsúzásnál mondtam, 3 hónappal ezelőtt...Én ..aazt szerettem volna mondani, hogy ..én téged ..szóval hogy ...és sze...
Persze hogy nem tudtam végig mondani. Az ajtón maga az armageddon lépett be a maga pompás öltözetében, egy vénasszony jelmezben.

-Felébredtek a fiatalurak? Remek. Pont most van infúzió csere. Ha tudnák mekkora felhajtás volt maguk körül.Pedig biztos csak azt a rémes cigarettát szívták és azért gyulladt meg a gyár...Bezzeg amikor én gyerek voltam nem volt ilyen. Nem volt se cigaretta,se drogok se semmi. Mindenki boldog volt és egészséges. 
Még azért nem engedem be a rendőröket. -totyog közelebb.Kezében kettő tasakkal.
Mindketten ledermedve nézünk.
-Kössz,hogy félbeszakított..-dörmögöm.
-Mit mondott fiatalúr?
-Semmit.

Ennyit arról a baromi nagy önbizalmamról.Akkor majd ha kiment..Igen majd akkor..

-Mióta vagyunk itt?-fordult a banyához Harry.
-Hát már vagy egy napja itt durmoltok.Nem is csodálom.Ilyen sérülésekkel.Csoda,hogy éltek. Ahogy az én nagyapám és nagyanyám mondaná a..

És mondta..és mondta..Már 20 perce mondja. Leült az ágyam szélére.És mondja.Az infúzióm már hatszor lecsepegett. Harry pedig vagy ugyanennyiszer aludt el.
-Elnézést..és azt tudja,hogy mikor engednek minket ki?
-Micsoda modortalan magatartás.Egy ilyenért már olyan pofont kaptam volna 17 éves fejjel..
-Elnézést de én már elmúltam 17..
-Hát akkor 18..nekem édesmindegy.-látványosan szemetforgatok.-Egyébként.-folytatja.-nem tudom pontosan...hónapokba fog telni míg fel nem épültök. De most bekötöm az infúziót.

Még elmesélt pár történetet aztán kiment. Újra csak mi ketten voltunk Harryvel,de addigra már elszállt minden bátorságom..

-Szerinted..-fordul felém Harry.
-Igen?
-Honnan tudták a rendőrök,hogy baj van?
-Nem tudom...de bármi is legyen az...nagyon örülök neki.

És újra csak a hosszú, kínzó percek. Néztünk egymás szemébe.Már biztos hogy ezerszer megcsókoltam volna, ha nem lennék ágyhoz kötve. 

-Honnan tudtál mindenről Lou?
-Zayn laptopján keresztül, kaptam egy e-mailt..Tényleg! Vajon Zayn jól van?
-Mi?
-Hát Zayn is ott volt Daniellel amikor az a szemét írta a levelet...remélem boldog lesz Taylorral..az a ribanc..
-Nem néztem volna ki belőle..
-Komolyan?-vágok gúnyos vigyort.
-Na jó, lehet hogy még is.
-Harry...fontos vagy nekem..és örülök, hogy ..én..annyira..-és elbőgtem magam.
-Te is fontos vagy nekem..-és lassan ő is könnyekben tör ki.
Csak zokogtunk és zokogtunk, így engedve ki a felgyülemlett feszűltséget, a fájdalmat és az örömöt.
-Én ..azt hittem hogy elveszítettelek..
-Én itt vagyok veled..
Elhalkultunk..nem mondott egyikünk se semmit.Hirtelen dobott fel egy teljesen más témát, elterelve a gondolataim..
Végig rágtuk magunkat a legidiótább dolgokon is.Mindent átbeszéltünk...sírtunk és nevettünk.De a legfontosabb, hogy ott voltunk egymásnak.Mint mindig.Soha nem fogtuk fel,de ez mindig is így volt..és mindig is így lesz.
És még azok a másoknak semmit mondó pillantások is a legszebb perceknek számítanak. Amikor meghallom a hangját.Ahogy látom a mosolyát.És amikor megérzem az érintését.
Csak a gipsz ne lenne.Már rég ott csücsülnék Harry ölében.
Daniel meg a legkevésbé sem érdekel.Nem én szabom ki rá a büntetést.De remélem akinek ez a dolga az háromszor annyit ad neki, mint amennyit én kaptam.

A hónapok kínzóan lassan teltek.Zayn bejött hozzánk látogatóba. Niallék telefonszámát másfél hónapunkba telt kideríteni.A telefonjaink elvesztek a tűzben, Zaynnek meg esze ágában nem volt velük beszélni...(tudom hogy nem volt meg neki a telefonszámuk..)
Amikor pedig végre elértük őket ,akkor kiderült, hogy Niall Liamnél töltötte az egész nyáriszünetet és csak az agusztus második felében megy haza. Gondolom viszi magával Liamet.
Minden este felhívnak minket.Elmesélik a napjukat és jobbulást kívánnak.

A szipirtyót is nyugdíjba küldték miután mi  ,,beköltöztünk".Biztosan az én csodálatos udvariasságom miatt. 
Nem is értem, hogy egy vénasszony miért húzza fel magát azon,hogy ,,Szálljon fel a seprűjére és repüljön egy kört..."
Az előzményeket csak nekem és Harrynek kell tudnom. Sokszor megpróbáltam Harrynek elmondani az érzéseimet.De mindig pont akkor nyitott be. Szóval megérdemelte.

A mai nap nagyon unalmas volt. Harryt megvizsgálták. Még egy-két hét és kiszedik a varratot a vállából.Vért is vettek tőle, hogy minek azt nem tudom.Valami orvosi dumát darált le a doki.
Nekem pedig ma ünnepélyesen levették a gipszet a bal kezemről. Csodálatos csontjaim vannak.

Most épp Gemma-val beszélget és Molly-val. Egyre jobban érzi magát és kezd eltűnni a sápadt bőre.
Szeretlek Harry Styles.Remélem tisztában vagy ezzel.Bár egyszer sem mondtam ki ,de ezt mindig ezt éreztem. Minden csókunknál, érintésnél.Beleborzongok.Ez az érzés.Leírhatatlan Harry.Ugye te hasonlóképp érzel irántam?







5 megjegyzés:

  1. AZTAKURVA *OOOOOO*
    TÚLÉLTÉK KÖSZÖNOM H TÚLÉLTÉK OLYAN CSODÁLATOS BŐGETŐS RÉSZ VOLT,EZ A VILÁG LEGJOBB RÉSZE ,BLOGJA MINDENE !!!!!!!!!! SZERETLEK TITEKET <3<3<3<3<3<3<3<3<3<3

    VálaszTörlés
  2. Életben maradtaaaaak :D <3 Huuuuuh ....most megkönnyebbültem ..de nagyon :D Szuper rész volt :)
    De légyszi nyugtassatok meg h nem az utolsó ...:(
    :*

    VálaszTörlés
  3. jhsbgvshpshg!!!!!
    Ezt nem hiszem el...de komolyan...úgy értem a banya tényleg nyugdíjba vonult XD hihetetlen komolyan!!!
    Egyébként IMÁDOOOOM a srácokat és örülök nekik hogy megúszták :D
    Hamar hozzátok a kövit *-*

    VálaszTörlés
  4. Uristen 😍😍😍 ez nagyon joo kerem a kovi. Reszt 😍😍😍

    VálaszTörlés
  5. Hááát nem tudom szavakkal kifejezni mit érzek...ez valami iszonyatosan felülmulhatatlanúl tökéletes nem sablonos sztori...csak így tovább...*-* :* ♡♥

    VálaszTörlés